Sokat megy a Nissan Leaf

Sokat megy a Nissan Leaf

A Nissan bejelentette, hogy 100 %-ban elektromos hajtású autója, a Nissan LEAF európai tulajdonosai évente több mint 40 százalékkal többet (16 588 km-t) autóznak, mint a hagyományos belső égésű motoros járművek európai tulajdonosai (11 539 km-t*).

A spanyol LEAF-tulajdonosok vezetik a ranglistát a maguk hetente átlagosan megtett 367 km-ével, második helyen a svéd sofőrök állnak 339 km-rel, a brit LEAF-tulajdonosok pedig 324 km-rel a harmadik helyen szerepelnek.

A legfrissebb adatok szerint a hagyományos dízel- és benzinüzemű autók vezetői átlagosan 222 km-t tesznek meg hetente.

A LEAF valós vezetési adatokat rögzítő CarWings telemetriai rendszerének köszönhetően a Nissan ki tudta számítani, hogy az európai sofőrök átlagban összesen heti 319 km-t tesznek meg a LEAF-fel* – károsanyag-kibocsátás nélkül.

Az autógyártó további kutatásai azt mutatták, hogy a LEAF-tulajdonosok 89 százaléka otthon tölti autóját éjszaka, így egy mérföldet két pennyből vagy kevesebből tesznek meg†.

A LEAF-tulajdonosok vezetési szokásait érintő jelen adatok az elmúlt csaknem négy év eredményei, hiszen a LEAF, a világ első, nagy sorozatban gyártott, teljesen elektromos autója 2010-ben lépett piacra. A LEAF jelenleg minden idők legnagyobb darabszámban értékesített elektromos járműve. A világszerte eladott több mint 150 000 példányból 31 000 Európában talált gazdára. A sikerek a bevezetést követően is folytatódtak, és a Nissan LEAF-fel, a gyártó 100%-ban elektromos hajtású autójával mára világszerte összesen egymilliárd kilométert tettek meg*.

Jean-Pierre Diernaz, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős igazgatója a következőket fűzte hozzá: „A kezdetektől fogva hangsúlyoztuk, hogy a Nissan LEAF nem csupán városi vagy második autónak alkalmas, most pedig az adatok is igazolnak minket. Ügyfeleinktől gyakran halljuk, hogy a Nissan LEAF-et második autónak vásárolják meg, végül mégis többet használják, mint más autókat. Ezt a CarWings rendszer adatai is megerősítik.

Ügyfeleink szerint ez nagyban köszönhető az autó igen alacsony üzemeltetési és javítási költségeinek, amelyek a Nissan LEAF sima és szinte teljesen zajtalan járásával párosulva a dízel- és benzines autóknál sokkal vonzóbb vezetési élményt nyújtanak.”

A Nissan teljesen elektromos hajtású autóinak választékát nemrégiben az e-NV200 zero-emissziós kishaszongépjárművel bővítette, mely elérhető furgon és kombi verziókban. További információkért kérjük, látogasson el a http://www.nissan.hu/ oldalra.

(forrás: Nissan)